2025. szeptember 13., szombat - Kornél
Már kilenc éves az Év Szállása verseny, amelynek keretei között a legjobb szálláshelyeket, turisztikai nevezetességeket és településeket, valamint a legkiemelkedőbb szakembert is rangos díjjal jutalmazza
Fesztiváldíjas alkotások premier előtti vetítéseivel várja a filmrajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg november 14-én. A határokon átívelő
Szinte mindannyiunk vállán ott ül a halogatás súlya, ami nemcsak elveszi az energiánkat, hanem önmagunk és a céljaink közé áll. A halogatás stresszel és lelkiismeretfurdalással
A nyári szezonban Budapest tele van belföldi és külföldi turistákkal, de az őszi, adventi és karácsonyi időszakban is érdemes ellátogatni a fővárosba. Az ősz a
A pandémia idején a logisztika szerepe felértékelődött és a mindennapok korábbi csendes kísérőjéből egy szempillantás alatt irányító szerepbe került, minden szem az iparágra szegeződött. Óriási
Idén első alkalommal Magyarország is bejutott a döntőbe a „Best Business Destination” kategóriában, ahol végül Svájc mögött a második helyen végzett. 2021. szeptember 20-án került
Idén már harmadik alkalommal adja át közösen az Indotek Group és a Portfolio Csoport az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat, annak a tehetséges szakembernek, aki értékteremtésével
Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai –
A COVID-19 lassan két éve tépázza a nemzetközi vásárnaptárt és a folyamat még - sajnos - nem zárult le. Mi mégis így, az év vége
Több mint 400 részvevővel november 9-én lezajlott a MICE Business Day a Hungexpo új kongresszusi központjában. Kollégáink egész délelőtt tudósítottak az eseményekről, cikkünk folyamatosan frissült
2025. szeptember 11-14. között rendezik meg a…
Az ősz a karrierváltás és az álláskeresés…
Ősszel nem csak az iskolapadba térünk vissza…